MoovieLand

Csak film, semmi más

Bosszúállók

Bosszúállók

Abban az élményben volt részem hogy meg tudtam figyelni a Bosszúállók névre hallgató, filmművészeti remekművet, amiben véleményem szerint NINCS hiba... Legalábbis amennyire megtudtam figyelni a 4 alkalom alatt ahányszor valaki a családból elindította. Bár a négyből kettő én voltam de ez nem számít.

Mivel semmit se akarok elmondani a filmből, mert bármi meglepő, vagy érdekes lehet EZÉRT egy eddig nem használt technikát alkalmazok. Leírom az alapsztorit, véleményt, majd a szereplőket és az ahhoz kapcsolódó dolgokat. És a véleményt :D
(Nem fontossági sorrendben haladok)

Nick Fury: Éééén máshogy képzeltem el Nick-et. Annyira érdekes, és kicsit olyan hideg volt. Még az elején nem sok emberséget láttam benne aztán a film előrehaladtával egyre szimpatikusabb lett.

Natasha Romanoff (Fekete özvegy): Azért írtam azt hogy Natasha, mert én csak tudom, hogy ő a Fekete özvegy, de senki se hívja úgy. Ő adta meg a filmben azt a látványt amire a férfi nézők 100%-a kíváncsi volt. Az ő karaktere az akiről sose tudhatjuk, hogy mikor hazudik, mikor mond igazat, de mindig hiszünk neki. Egyébként ha emlékeztek a Vasember 2-ben is láthatjuk.

Sólyomszem (Barton ügynök): Na itt rögtön szembetűnik, hogy őt nagyrészt Sólyomszemnek, vagy Sólyomnak hívják. Annyira nem fontos karakter, ha kimaradt volna nem biztos hogy nagy űrt éreznék a filmben, de fontossága azért van. Nem sok, máshogy is meg lehetett volna írni lazán, de én nem bánom hogy ott van. Aztán most jön egy kis SPOILER szóval vigyázat...
Szerintem Sólyomszemre azért volt szükség mert Loki csak őt tudta igazságos mértékig a maga oldalára állítani.
SPOILER VÉGE!!!

Vasember: Még mindig egoista, még mindig gazdag, és még mindig vicces. Komolyan én rajta röhögtem a legtöbbet. Aminek a legjobban örültem, hogy benne volt. Bizony, nagy szükség van rá. Ugyanolyan maradt a karaktere. Olyat fog tenni aminek hatására sok minden megváltozik. Kétszer is. Sajnálom, hogy nem tudtam róla mit írni érdemben, de egyszerűen nem megy.

Thor: Thor, a fantasztikus belépésével, és azzal a rengeteg feszültséggel amit a filmben okoz, és a lélektipró drámai nézésével nélkülözhetetlen. Akarom a második részt a Thorból! Ő az akinek személyes problémája van Lokival, és aki csak módjával akarja bántani. Aki nem sokat ért a földi kifejezésekből.

Amerika kapitány: Aki többet ért a földi kifejezésekből ennek hangot is adva. Először sokszor azon járt az agyam, hogy neki mi a képessége. Gondoltam megnézem a filmjét, és így már mindjárt más volt. Annyira jó nézni ahogy dobálja a pajzsát a csiturikra (Nem vicc ez az ellenség neve. Én azt hittem belehalok a nevetésbe amikor meghallottam.) Neki van egyedül olyan célja ami nem arra irányul, hogy magát védje mentse. Ezért szimpatikus lett már az első pillanatban. Mert azért alapvető háttérinfóm volt róla.

Hulk: Először megijedtem. Hogy miért? Mert nem azért hívták oda hogy nagy zöld szörnyként tomboljon, hanem hogy legyen ott egy zseniális tudós. "Ránéztem a plakátra. Zöld volt. Hát akkor miért nem fog zúzni?" Ez volt az első gondolat. Aztán megnyugodtam hiszen olyan szépen meg volt animálva mint még soha.

Loki: Sikerült létrehozni egy karakteres, stílusos ám idióta, fennhéjázó, de olyan erős, hogy a külseje alapján senki se hinné ezt. Thor testvére, vagyis örökbefogadott testvére, de nem nagyon szereti bátyját. Éppen ezért is jön a Földre, hogy bosszút álljon. Egyrészt. Másrészt kiderül a filmben. Mély nyomot hagyott bennem bár úgy érzem, hogy ahhoz képest hamar el lett tiporva.

Aztán alapjába véve a filmről:
Akciódús, a rengeteg csatajelenettel, fantasztikus zenékkel, annyi humorral amennyi belefér. Nem ment át komédiába, szerencsére. Hogy miből fakad a humor? Abból, ahogy egymást gyepálják a hősök. Jól fel lett építve a végső csata, az első felében, felkészültek, kisebb csatákat vívtak, egymással veszekedtek; majd a második felében, jött a mindent eltipró csata ami hangos volt. Nagyon hangos. De amilyen hangos olyan izgalmas is. A csata közben meg amúgy is olyan zseniális volt a CGI, hogy meg akartam nyalni a képernyőt, de nem lett volna jó ötlet.
Nálam ez az alkotás tíz pontból tízezer. Bármikor megnézném! Egymás után ötször is.
Mindenképpen tessék megnézni

Csatahajó

Csatahajó

Itt van ez a félelelmetesen komoly akciófilm. Amiben az emberek úgy gondolkodnak mint az emberek. Küzdenek, vannak személyes érzelmeik, nem emberfeletti módon erősek, és nem is lesznek erősebbek a személyes érzelmeiktől. Gyakorlatilag az űrlényeken kívül egész reális. Ha már az űrlényeknél tartunk; a film feléig kábé, úgy voltam vele, hogyha az egész alatt csak az UFO-kat látom az űrlényeket nem akkor úgy lehúzom a filmet, hogy nem fog kilátni a szóáradatból. De szerencsére nem így lett. A történet fut 3 szálon is, de abszolút lehet követni, és izgalmas is.
Viszont olyan problémám volt, hogy találtam benne egy nagy nagy logikai hibát. Lehet hogy csak én láttam rosszul, de azért leírom, hogy valaki világosítson fel ha tévednék:

//SPOILER//
Na szóval, amikor jönnek az űrlények akkor az egyik ütközik, összeroncsolódik és porig alázza azt hiszem Hong Kongot, de az biztos hogy kínát. Az a bökkenő, hogy az az egyik az a műholddal ütközik. De akkor utána mégis ott van. Amíg meg nem nézem újra, vagy nem találok választ addig ez így marad.
//SPOILER//

Aztán a zene; a zene az fantasztikus volt. Lépést tartott a film eszeveszett ütemével, és észjárásával. Majdhogynem egybeolvadt a filmmel, aminek annyira örültem, mint ritkán szoktam. Jöttek egytől egyig a pörgősnél pörgősebb aláfestések. Mást nem is tudok mondani: 10 pont!!!

A színészi válogatás ízléses, jól eltalált, de Rihannát nem értettem... Mit keres egyáltalán ott? Semmi létjogosultsága nem volt az egész film alatt. Ugyanannyit ért mint a többi "átlag" tiszt, katona, annyi különbséggel, hogy az ő nevét a főszereplőkhöz tették. Két okból:
1. Indokolatlanul sokat szerepelt a képernyőn;
2. Ő, Rihanna.
Liam Neeson (Titánok harca, A szupercsapat, meg még vagy ezerötszázháromszáz film) olyan alakítást nyújtott hogy ahányszor felemelte a hangját én összerezzentem. Ez is tökéletes 10/10
Tadanobu Asano (A tea íze, A szamuráj); igen csak hogy lássátok, hogy behozok a kritikába egy kínait is. Ő az a szereplő akit a közönség és a sereg is egyre jobban megkedvel majd barátok lesznek Hopper-rel és együtt ******* ****** a *****. Majd meglátjátok ti, hogy mit csinálnak.
A látványon rengeteget dolgoztak, ez még 3D nélkül is olyan hatást adott, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhattam volna. De nem tettem. Viszont 3D-ben olyan lehet, mint még semelyik soha. Ez is 10/10.

Összegzésként ez egy fantasztikus film. Látvány, zene, történet, szereplők, 10 pontot kapott tőlem. Viszont ha amerikai vagy jobban fogod élvezni. Már csak a kínai szál miatt is. De ha magyar vagy, akkor se lesz kevesebb az élvezeted. Moziban a legjobb ha teheted 3D-ben és vigyél el bárkit!!!
Ennyi lettem volna mára, sziasztok!

A fekete ruhás nő

A fekete ruhás nő

Avagy játsz a halottakkal kisfiam nyugodtan, nem harap egyik se.
Tényleg nem...
De váratlanul a pofádba ordít amikor kedve szottyan, megjelenik, eltűnik, megint, aztán vissza. Komolyan, nem zavar hogy ilyenek a félelmetes részek (mert ilyenek), de azt hiszem ehhez a filmhez én vagyok a tökéletes néző. Amikor félni kell akkor félek, amikor sírni kell, na jó olyan nem volt, amikor nem kell röhögni akkor sajnos röhögtem, vicces volt.
A történet szerint Harry Potter szellemeket akar gyilkolászni baltával...
Először is: HARRY POTTER?!
Másodszor: EZ a színész egy ilyen szerepben?!
Kész vagyok, valami brutális ahogy játszik. Félig jó, félig rossz értelemben... Benne van a szemében az a földöntúli szín amitől a hideg ráz, de ugyanakkor olyan babaarca van hogy uff... Nehéz volt komolyan venni... De ha sikerül akkor nagyon boldog vagy mert mindent értessz és király és menő és aztán, jönnek a csavarok.
Döcögősen indul a sztori, de egyszer csak azt veszed észre hogy mindennek a közepén van a baltás varázsló, és egyszerűen hülye. Komolyan, ki az az idióta aki bemegy a sötétbe amikor tudja hogy ott valami nem okés. Ahogy haladsz előre, mindent megértesz. Na okké, mindent nem de amit igen azt nagyon.
Gondolom észrevettük hogy nem sokat beszélek a történetről. Mivel nem akarom lelőni a poénokat. Mindenhol van valami és ha sokat mondok nem élvezitek... Pedig ezt át kell élni.
Na valamit mégis megszólalok: Adott Daniel Radcliffe (Harry Potter) akinek el kell intézni egy hagyatéki ügyet, egy isten háta mögötti házban, ami enyhén kísértetjárta. Közben a kisfia nem akarja hogy elmenjen oda, meg minden. És a vége. A vége az valami fantasztikus. Az a svédcsavar ami benne van azon hajnal háromig gondolkodsz. De az tuti hogy a végén azt az érzéki pillantást nem felejted el.


Ne rémítsen el se a címe, se az eleje, nézd meg amint tudod. Ezt társaságban nézd meg, ha szadista vagy egyedül, és este a legjobb... Vagy legalábbis sötétben. De még ha borzongani akarsz akkor ajánlom figyelmedbe a Betolakódokat. Még talán ropogós film, bár már nem annyira. De kit érdekel hisz, ami mögötte van az borzongás a szekrényektől, a gyerekszobától, és úgy mindentől. Talán kap egy kritikát.
Tehát a film jóval az elvárt fölött van. Véleményem szerint 10/8, de ezt magadnak TE döntsd el. Pár haverral én is megfogom nézetni. Szép vége lesz.
Ennyi lett volna, a gyorskritika, itt a vége fuss el véle.

Sziasztok! :D

A krimisorozatok

A krimisorozatok


A mai napon nem mást veszünk gorcső alá mint a krimisorozatokat. Mindenki tudja miről beszélek. Azokról a tucatsorozatokról (igen, legalább van belőle 12 féle) akarok szónokolni amikben van egy csapat nyomozó vagy orvos, ESETLEG van egy nyomozó vagy orvos páros akik minden gyilkosságot, mérgezést, lincselést, balesetnek TŰNŐ gyilkosságot, vagy gyilkosságnak TŰNŐ balesetet.

Van persze ezekből is jó, rossz, csúf, na jó az azért nem. De van még régebbi, új, remake, egyszerűen minden fellelhető. Nagyrészt mindig van legalább egy néger, de a többi ember az mind fehér... Annyira azért nem egyenlőség pártiak. És ha esetleg lemaradsz az egyik részről a kedvenc csatornádon, ne aggódj, mert ha szerencséd van még másnap meglátod az ismétlését, ÁM ha ez a bravúr nem jönne össze akkor még mindig ott van az hogy a harmadik csatornán megnézheted... igaz két hónap múlva de akkor is.

Megpróbálnak valami kreatív balesetet összehozni, de lássuk be, ez nagyrészt nem jön be nekik. Igaz, vannak igen egyedi balesetek. Például amikor egy olyan srácot hajítottak ki a kollégium ablakán (bár először azt hitték hogy a tetőről DE NEM) aki már rég lediplomázott. És miért? Mert azt hitték hogy megerőszakolt egy lányt, de kiderült hogy MÉGSE. Ajj, ez de komplikált.

Félreértés ne essék, szeretem ezeket a sorozatokat. Leginkább a rejtett és (néha) morbid humoruk miatt. Okéé, annyira nem rejtett... Engem nem is a bűntények felgönygyölítése érdekel, hanem ahogy szétszedik egymást a karakterek. Komolyan, szerintem ezek a sorozatok erre építenek:
1.: bűntény ugye mindig van, mert az kell, az viszi bele az élvezet, izgalom faktort;
2.: szerepel benne legalább 1 olyan ember aki vagy híres vagy híres lesz;
3.: a karakterek fantasztikusan kidolgozottak, szapulják egymást, viccelnek egymással, és olyan elszólásaik vannak amik abban a szituációban nem igen számítanának viccnek, de a képernyő előtt ülők mégis élvezik.

Szerintem ennyi egy krimisorozat. Egy-egy ember nem szerethet hatnál többet mert annyiszor vetítik őket, hogy nem lehet látni a legjobb részeket. Most a Házidoktor jut eszembe. Igaz nem nagyon krimi, de ez van. Na szóval azt egyszerre 4 csatornán is vetítik. Egyiken a 34. rész, másikon a 114., harmadikon a mittudomén hanyadik de könnyen meg lehet benne bolondulni, hogy most ezt láttam már vagy mi?

Bevallom nekem is van kedvencem. Az egyik a Házidoktor, a többi meg úgyse érdekel senkit. Bár nem hiszem hogy az eddigi írásaim annyi embert érdekelnek. Ez mind látszik a nézettségi statisztikán. Bezony ilyet is látok.

Ennyi lett volna a fantasztikus hülyeségem a krimisorozatokról, ha valami nem tetszik lehet reklamálni; alább kaptok egy kis segítséget:
1.: készíts magadnak egy blogger felhasználót;
2.: keresd meg hogy hol kell kommentelni és add ki magadból ami benned van.
Tárgytalan bárki írhat hozzászólást!!!

Sok sikert kívánok neked! Ágyőőőő!

Ui.: Hú de sok felsorolás, legközelebb kevesebbet tartok meg a kész változatban...
Ui2.: A kép kiválasztása során nem vettem figyelembe a belső hangomat. Köszönöm.

21 Jump Street

21 Jump Street

Nos igen... hogy mit kapunk amikor egy idióta minden hülye vígjátékban a leghülyébbet eljátszót összezárunk egy kemény akcióhőssel? MEGKAPJUK talán az év legbetegebb akcióvígjátékát. És mondhatom, hogy ez a kedvenc összeállításom a filmek terén. Amikor annyi izgalom és hülyeség van egy filmben ami egyszerre fáj és elszorítja a hangszálaidat, mert annyira ordibálsz a két szerencsétlen főszereplőnek hogy:
-FUSS AZ ÉLETEDÉRT TE MARHAAA!
Igen, persze hogy saját tapasztalatból írok, hogyne... cöhh.
De egy film akkor igazán jó amikor beleéled magad. Egy dráma miatt összesírod a kedvenc párnádat, horror filmtől nem marad bélés a kedvenc párnádban a "9" nevű animációs filmben meg a 9 kicsi párna elviszi a tiédet is. De ez más kérdés. Ez a film igenis olyan, hogy akármennyire is ökör a két hős te akkor is aggódsz értük. És miért? A személyiségük miatt. Úgy lettek megírva, hogy ne legyen vita tárgya, hogy most mi legyen kiabálásunk tárgya. És nekem ez tetszik.

Az akcióhős szerepében Channing Tatumot (G.I.Joe, Fogadom) köszönthetjük, míg az überhülye jelzőt (persze a jó értelemben) nem más érdemelte ki miiint Jonah Hill (Kertvárosi kommandó, Így neveld a sárkányodat). Ők együtt alakítják azt a párost akitől senki se retteg pedig kéne. Nem akarok lelőni semmilyen poént, de figyeljetek oda a végén mert egy nagyon is ismerős arc fog visszavigyorogni rátok. De a csattanó se utolsó.
No de a történet annyi hogy van két újonnan kikerült zsaru az akadémiáról, akiknek egy komoly drog ügyet kell felgöngyölíteniük. Ám ezt korántsem olyan komolyan teszik. Ez a film egyik előnye. A komolytalanságukkal akkor is megnevettetnek amikor nem akarod. a lövöldözős jelenetekből is viccet csináltak de az egykori G.I.Joeval sikerült ellensúlyozni, hogy ne essen át a ló túloldalára.  Először azt hittem hogy tucatfilm lesz, de mint később kiderült messze felülmúlta a várakozásaimat. Aztán amikor megláttam a képernyőn egyik nagy kedvencemet Ice Cube-ot (nem, nem ez az az ismerős arc), akkor akarva, akaratlanul már röhögtem, pedig még meg se szólalt. Na ja ez van.
Egy szóval nézzétek meg, véleményem szerint ezt haverokkal kell látni. Egy idő után azon fogtok röhögni hogy hogy röhög a másik. És ez tök jó
A mozi igazság szerint elhanyagolható, ez tévén is átadja az élményt.
De döntsétek el ti, hogy ezek alapján mit érdemel.
Hát ennyi lett volna ez a dózis.
Adios amigos y amigas!

Ezer szó

Ezer szó

Ez egy vígjáték drámáról beszélünk amilyen párosítást igen ritkán látni... És miért? Mert nehéz összehozni!! De most sikerült. Sikerült elérni, hogy egyszerre legyen szomorú, aggodalmat keltő, és vicces a film.

Eddie Murphy (Hogyan lopjunk felhőkarcolót?, Az üresfejű) ismét nagyot alkotott... hát akkor lássuk a medvét:
A történet szerint Jack McCall egy szómenéses ügyvédet alakít akit nem érdekel semmi csak az hogy az ügyeit intézze. A gyerekével nem törődik eleget, elhanyagolja a feleségét is. És amikor már teljesen behódolt hőn szeretett és jól jövedelmező munkájába korlátba ütközik: Ahányszor kimond egy szót egy levél hullik le a hátsó kertjében lévő fáról. Többet nem igen akarok mondani, nem akarom elrontani a meglepetést, és a film fordulópontjait.

Jack karaktere mesterien kidolgozott, amire még rátett egy lapáttal Eddie fantasztikus mimikája, amire (szerintem) rajta kívül csak Jim Carrey képes/volt képes. Egyszerűen bármit el tud játszani az arcával még a lehetetlent is.
Ott van a túlpörgött asszisztens aki segíti főhösünket e nehéz út során... Sőt Ő az egyetlen aki meg is érti a bánatát/helyzetét.
A felesége akit Kerry Washington (Django elszabadul, Mr. és Mrs. Smith) játszik, hozza azt a figurát aki miatt a filmben meglesz az a bizonyos aggodalom-faktor.
Aztán amikor megláttam a producerek között Nicolas Cage nevét majdnem leköptem teával a monitort. MIT KERES Ő ITT??? Bár nem mintha rossz munkát végezne - remek munkát végez - csak furcsa volt...

A történettel nem volt bajom... egy kicsit sablonos volt mind a végkifejlet (remélem ezzel nem mondtam semmit) és a karakterek. De héjj.. ez Eddie Murphynél és ilyen klassz poénokkal kit zavar? Bár a vidám és a szomorú rész ugrál ide oda... A film vége fele...
...//SPOILER// erősen átveszi az uralmat a szomorú rész de a végén egy bravúros Svéd-csavarral hárította a könnyáztatta mozitermeket/nappalikat ehelyett boldog nézők jöhettek ki egy happy endből //SPOILER VÉGE//
Erről nem tudok mást mondani... mindenképp meg kell nézni mert marhára megéri végignézni Jack szenvedését! :D
Nos ennyi lett volna, újabb filmajánló/kritika fejlemény Tőlem.

Sötét lovag - Felemelkedés

Sötét lovag - Felemelkedés

Hmm... az új Batman...

Kedvenc denevérünk 8 év után ismét akcióba lép miután önkéntes száműzetésbe vonult. Fel kell vennie az álarcot és a köpenyt a gonosz ellen aki jelen esetben egy kegyetlen terrorista, egy furcsa maszkkal. Eddig érdekesnek hangzik na, de lássuk tovább:

Christopher Nolan folytatja amit elkezdett: realista szempontból ábrázolja a filmet amivel imponál a közönségnek... Nincs benne a cukormáz, csak a hideg Gotham amit megint fojtogat a bűnözés.

A színészi játék kifogástalan, Christian Bale (Terminátor - Megváltás, összes többi Batman, Amerikai pszicho) még mindig remekül játszik. Bár többet látjuk a vásznon Bruce-ként mint Batmanként...mint a soron következő szereplőt. Véleményem szerint emiatt a momentum miatt simán lehetne egy akciófilm és karakterdráma keveréke. És... nekem ez tetszett benne.
A Macskanő szerepében új színésznőt kaptunk, Anne Hathaway (Neveletlen hercegnő 2 - Eljegyzés a kastélyban, Szerelem és más drogok) aki szintúgy jól játszik bár szerintem több figyelmet érdemelt volna. Nem lett igazán kidolgozva a karaktere, pedig kaphatott volna több szöveget és tartalmasabb szerepet, szerintem. Ehelyett csak ott van és fontos de nem több. Hab a tortán hogy a filmben senki se szólítja Macskanőnek... na mindegy nem ezen fogok fennakadni.
Blake karaktere elől le a kalappal, szépen ki van dolgozva, nagy jelentősége van a film történései során. Fantasztikus újítás volt, egyesek szerint inkább volt Ő a főszereplője a filmnek mint Bruce. De szerintem senki nem veheti el Batmantől a főszerepet. SENKI!!!
Lépjünk tovább..
Bane: Az első olyan főgonosz aki testi fenyegetést jelent Batman számára... a többieket inkább agyban kellett legyőzni ő viszont belépésétől fogva félelmet kelt és örök aggódást, hogy mikor fogja kettétörni főhősünket mint egy szál ropit. Bár az ő esetében is az a véleményem, hogy kevesebb szerepet kapott a (számomra) elvártnál.

A szereplők ismertetése után lássuk a történetet:

Rövid... Ne nézzetek így, tudom hogy sacc/kb 3 óra de a mondanivalóhoz képest rövid. Rengeteg mindennek kéne történnie de egyszerűen nem tud. Be kell mutatni az új szereplőket, elvarrni a szálakat, új eseményeket beleszőni (bár ez alapvető), a gonosznak személyiséget, történetet adni, kell adni a látványra, a monumentalitás érzetre, gyakorlatilag jórészt új vágányra kell terelni az egészet, és ezekhez kevés a 3 óra. Sajnos...
Mivel ez a rész befejezi a trilógiát ilyen szempontból is meg kell figyelni:
Mondhatni tökéletes befejezése annak amit mindenki szeretett/szeret, és legalább egy részt látott. Vagy a képregényt, a rajzfilmet, a kifestőt vagy BÁRMIT!
A vágás nem valami fényes, egymást követik a rövid, kimért párbeszédek.
De mégis megéri megnézni a filmet. Akinek tetszettek az eddigi Batmanek annak ez is tetszeni fog akinek meg nem tetszettek... az úgyse fogja megnézni de annak is tetszene. Ne rettentsen el senkit a kritika, nézzétek meg... Ha tehetitek akkor akkor feltétlenül üljetek le és BATMAAAAAN!
Összességében egy frankó film, remek színészekkel, jó történettel, gyors ütemmel és hanyag vágással.
Több érv szól mellette mint ellene. Hát akkor menjünk a moziba!!!
Ennyi lett volna, sziasztok!

Lopott idő

Lopott idő

Lopott idő... újabb ékes példa a tökéletes filmcím fordításokra... Na, de komolyra fordítva a szót:

Egyrészt itt van egy elgondolkodtató film másrészt viszont egy MAJDNEM érzelem-, és sztori nélküli akciófilm.
Amikor először hallottam róla nekem az Eredet ugrott be. Komoly mondanivaló, kidolgozott karakterek, és akciójelenetek... De még milyen akciójelenetek!

Maga a film az "Idő pénz." szólást jeleníti meg. Éééés jól hozza össze. Ha másért nem is de a fent látható két főszereplő miatt megnéztem volna a filmet, de a történet...fergeteges.

A zenék nagyon ott vannak pörgősek, illenek  a film ritmusához.

Justin Timberlake (Közösségi háló, Rossz tanár) véleményem szerint tökéletes erre a szerepre. Róla pont el tudom képzelni hogy a gettóban tengeti minden napjait. Bár ilyen akciófilmben még nem láttam, de van benne tehetség... Minden esetre, bontakozz ki, Justin!

Amanda Seyfreid (Kedves John!, Mamma mia!) már egy érdekesebb karakter. Ő az aki beleszületik minden jóba, a rengeteg időbe. Mégse élvezi az életet. Plusz még a film első felében ellenszenves és nagyképű. Aztán ahogy egyre több időt tölt el Willel rájön, hogy mi is az az ÉLET. Jól érzi magát (már amennyire a helyzet engedi) felszabadult és már nem érzem úgy hogy ellopnám az összes idejét!

És nem hiányozhat a gonosz, elvetemült zsaru se és a társa aki sokkal pozitívabban látja a világot. Ők ketten teljesen ellent mondanak egymásnak, de mégis összeillenek.

Mondjuk maga a film vége fura de nem mondok többet nézzétek meg ti magatok!

Itt van egy kis kedvcsináló:

Hát gyerekek ennyi volt a móka mára;
Sziasztok, viszlát mindenki ossza be magának!

A csodálatos pókember

A csodálatos pókember


 

Nos hol is kezdjem...
A film az eredeti Pókember sorozatot teljesen más megvilágításba helyezi. Gyakorlatilag teljesen szétszedi a filmet és újra összerakja néhány változtatással és plusszal. A CGI-t a film nagyon jól használja, a gyík kinézete élethű. Egybeolvasztja az animációt és a valóságot. A gonosznak szépen kialakított háttérsztorija, amivel akár érte is aggódhatnánk. Persze a Pókembert szeretjük, ezt tudom. De a többit meglátjátok nem akarom lelőni a poénokat. A film átadja az élvelezetet és egy csöpp humort is belecsempész. Szerintem az összes többi alkotásnál JOBB!!!

A szereplők tekintetében már érdekesebb dolgokba ütközünk. Az új Peter, Andrew Garfield (Közösségi háló, Boy A) jól alakítja a szerepét. Igazából jobban mint vártam... Emma Stone-t (Zombieland, Barátság extrákkal, Őrült, dilis szerelem) ilyen szerepben még nem láttam. A magyar hangja meg egyenesen botrányos. Nagyjából Batmanéhez tudnám hasonlítani... De ez az egy hátránya van az alkotásnak.

Mindenképpen nézzétek meg, ha tudjátok 3D-ben mert úgy igazán élvezetes. Ne rettentsen el a besorolása miszerint akció-thriller, mivel nem valami félelemgerjesztő pusztán néhány helyen.

Egy szó mint száz simán megéri a pénzeteket, tankoljatok fel popcornnal és kólával!

Ennyi lett volna a kritikának nem mondható filmismertetőm... Ha kérdésetek van, vagy javaslatotok, hogy mi a hiba irományomban írjatok kommentet és ha időm engedi válaszolok.

Hát akkor...sziasztok :D

/CGI=számítógépes animáció/

Címkefelhő