MoovieLand

Csak film, semmi más

A Hónap Blogja!

Ahogy a jobb felső sarokban látni, Az ehavi Hónap Blogja díjat a MoovieLand kapta! Köszönök szépen minden egyes megtekintést, és remélem, hogy sikerült párszor mosolyt csalnom az arcotokra, vagy legalább valamelyik filmet az én megerősítésemmel néztetek meg, vagy ha akár csak pár percre is, de jól éreztétek magatokat itt, a FilmVilágon!
Köszönöm, hogy olvassátok az ajánlóimat, és hogy páran állandósultan velem tartotok, higgyétek el, ez esik igazán jól!

Éljen hát a Blog sokáig, és legyen még sok ilyen tartalmas hónapunk!

Nehéz volt ennyit is írnom, valahogy nem jöttek a szavak. Szóval holnap vissza is térek az ajánlókhoz...

Itt a vége - This Is The End

Itt a vége - This Is The End

Nagy nevek, nagy elvárások, jól mondom?
Háááááát.... Majdnem. Első hallásra nem voltam feldobva még egy világvégefilm ötletétől, viszont ahogy realizáltam, hogy kik is játszanak benne, kezdtem kíváncsi lenni. Lássuk be, hogyha összezárjuk Amerika nagy nevettetőit miközben odakint tombol az apokalipszis, annak kétféle vége lehet: vagy hatalmas durranás, vagy akkora bukás, amekkorát a Másnaposok 2 jelentett.
Na, szerintetek mi lett a vége?
Úgy van, imádtam a This Is The End-et! Lássuk hát, hogy mi tetszett benne annyira, avagy elemezzük, kinek éri meg megnézni, és kinek nem?

Történet:

Nos, a sztori rém egyszerű, Jay Baruchel megérkezik Los Angelesbe, ahol barátjával, Seth Rogen-nel elmennek James Franco-hoz bulizni. Tombol a parti, mindenhol hírességek, Jonah Hill, Rihanna, Emma Watson, Craig Robinson, hogy csak a nagyobbakat elmítsem, amikor hirtelen elszabadul a pokol, emberek repülnek az égbe, akik a Földön maradtak vagy megkergültek, mint a gépek, vagy megijedtek és elbújtak a házukban. Pont mint a fentebb említett bagázs, és az egész film alatt minden erejükkel azon voltak, hogy valahogy túléljenek. Ez jól is ment nekik, egészen addig amíg el nem kezdtek viszálykodni egymással, sőt még a gonosz is rájuk fente a fogát.

Szereplők:

Megerőltető lenne minden egyes fontosabb szereplőről komolyabb infókat kiszednem magamból, szóval megpróbálok általánosítani.
Egy normális embert nem láthattunk a vásznon, egyet sem! Mindenkinek elmentek otthonról, vagy minimum elfüvezte az eszét. De lássuk be, mindenki úgy fogta fel az egész helyzetet, mint ahogy mi tennénk. Valljuk be szépen, senki se menne ki hősködni a világvége közepébe.
Szóval mindenki címeres hülye volt, és azt hiszem ez kellett ahhoz, hogy a film olyan legyen amilyen lett!

Zenék, hangok:

Zenei téren nem sokat tudok mondani. Amikor bulizni kellett, akkor pörgősek és modernek voltak a zenék, amikor éppen félni kellett akkor is minden hangot eltaláltak, le a kalappal!

Személyes vélemény:

Megütötte a mércét. Ez a film megütötte a mércét. Ahogy néztem a stáblistát azon gondolkodtam, hogy miért nem nézhetem tovább? Az egészet úgy nevettem végig ahogy a torkomon kifért, el se tudtam képzelni, hogy lehet-e jobb egy ilyen film a Katasztrófafilmnél. A poénok ütöttek, a többi rész is olyan volt amilyennek lennie kellett, még a Backstreet Boys is újra összeállt! Nem is tudom, annyira elérzékenyültem.

Összegzés, ajánlás:

Mindazoknak ajánlom a This Is The End-et akik egy kicsit is kedvelnek a szereplőgárdából akár csak egy embert is, vagy azoknak akik szeretik az amerikai humort, mert az van a filmben bőven! Komolyan mondom, akárkivel megnézhetitek, anyuval/apuval, barátnővel, haverokkal, akivel csak akarjátok!
Figyelem! Filmes előismeretek megléte nem árt, ugyanis tele van utalásokkal! Bízzatok bennem, amúgy is jó megnézni, de ha tudod, hogy például James Franco volt a Zöld Manó, már előrébb leszel!
Nem ajánlom viszont, ha nem szereted az effajta perverz humort, vagy nem szereted kiröhögni a beledet! No igen, ez dupla vagy semmi alapon megy!

FVP.: 13/13

"I don't wanna die at James Franco's house." - Jay Baruchel, idézet a filmből.

Farkas - Wolverine

Farkas - The Wolverine

Nincs olyan férfiember aki ne akart volna akár csak egyszer is az életében ilyen karmokat. És akkor ugye ott van az a hihetetlen higgadtság és temperamentum, ami végigkíséri Logan karakterét. Hölgyek s Urak, fél tonna tesztoszteronnal és adamantiummal következzék; A Farkas!

Történet:

Logan magába zuhanva él egy kanadai barlangban, amikor egy régi ismerős halálának hírére Japánba utazik, ahol többek között nindzsákkal és egy ismeretlen ellenséggel kell megküzdenie. Önmagát kell felülmúlnia ebben a váratlan utazásban, ahol nem lehet tudni ki a barát és ki az ellenség.

No és mi a helyzet Logannel?

Tudom, hogy mindenki csak rá kíváncsi, szóval Logan:

A Farkas még mindig halálvagány, és úgy ontja magából a lazaságot, mint egy nagy tál zselétorta. Két nagy tál zselétorta. Igazából az egész film róla szól (mint ahogy ezt a címe is mutatja) és arról a hatalmas változásról, amin keresztül megy. Bármily meglepő, nem az a sok harc, csata a lényeg, hanem az, ahogy Logan legyőzi a démonait, és ez megváltoztatja az egész életét.

Személyes véleményem:

Mindenhol ilyen negatív kritikákat olvastam, melyek szerint:
"Kicsit langyosra sikerült az X-Men-franchise idei vadhajtása,..."
Ennek ellenére szerintem marha jó lett, egyfolytában pörög a film, és esélyt sem ad arra, hogy egy percre is megpihenjek. És akkor még a végén is van csavar bőven, szóval nem lesz szükség plusz csokira ahhoz, hogy ne unatkozz.

Összegzés, ajánlás:

Alapvetően soha nem voltam nagy rajongójuk az X-men filmeknek, de ezek után lehet, hogy belevetem magam. Szóval saját tapasztalatból mondhatom, hogy különösebb előismeretek nélkül is kifejezetten élvezhető a Farkas. Arra mondjuk látok esélyt, hogy az egésszel a Days of Future Past c. következő mutánsfilmet akarták megalapozni. Nos, ez még a jövő zenéje.
Abban viszont biztos vagyok, hogy nem bánod meg ha megnézed a mai filmet!

"Aztán óvatosan az atomsugárzással, ha nem vagy Farkas!" - Szabó Milán.

FVP.: 10/13

R.I.P.D. - Szellemzsaruk

R.I.P.D. - Szellemzsaruk

Ez a film annyira jó lehetne, de sajnos nem feltétlen sorolnám a kedvenceim közé. Be kell vallanom, én hihetetlen lelkes voltam minden alkalommal, amikor láttam az ajánlóját és én tényleg nagy lelkesedéssel vártam, aztán amikor eljött a pillanat, hogy megnézzem... Hát nem mondom hogy rossz volt. Igaz, azt se hogy jó. Lássuk hát részletesen, mi is zavart annyira.

Történet:

Nick, egy bostoni rendőr, aki kisebb vitába keveredik társával, aminek az a vége, hogy a túlvilágra kerül, és a szörnyek között kell üldöznie a bűnt száz évig. Időközben kezd a régi élete összefonódni a jelenlegivel, és mindenkiről kiderül, hogy van titkolni valója. Nyugodt lelkiismerettel ennyit tudok elmondani, mert lássuk be: tele van csavarokkal mai filmünk. De még ez sem volt elég, hogy fenntartson bármilyen érzelmet is bennem tíz percnél tovább.

Szereplők:

Nick: Nick-nek mindene a felesége, mint ahogy azt a filmben is mondja "nekem mindig csak az Ő véleménye számított, az, hogy Ő mit gondol rólam". És tényleg, a karakterét ezen az egész kálvárián a felesége iránti szeretet kíséri végig. Neki legalább volt valami motivációja, ennyiből díjazom a karakterét.

Roy: Roy egy igazi vadnyugati cowboyként viselkedik Bostonban, ami sokszor mókás helyzetekbe hozza. Majdnem az összes emlékezetes pillanatot Ő hozza a filmbe, de persze Nick-től is hallhatunk néhány idézhető szót. Az az egy problémája a karakterének, hogy nincs célja ebben a túlvilági életben. Semmi sem érdekli, nem törődik azzal, hogy mi lesz holnapután, elnyomja az érzéseit, és örül mint majom a farkának, hogy ez sikerül neki.

Zenék, hangok:

A zenék nagyrészt a helyükön vannak, nem akarom dobálni őket, de a hangok... A hangokon egyszerűen sírni tudtam volna. Pontosabban a hiányukon. Legtöbbször nem is volt semmilyen hang, amikor meg igen, akkor se illett egy jelenethez sem a vásznon. Bár ez még a kisebbik baj.

CGI:

Ugyebár a számítógépes animáció a CGI. Na itt, nem ismernek olyat. Néhány helyen legszívesebben felröhögtem volna. Vagy elhánytam volna magam, nem igazán tudom eldönteni azóta sem. A nagyobb dolgok (dőlő házak...) egész tűrhetően vannak meganimálva, de példának okáért a szörnyek... Úgy néznek ki, mintha egy 2003-as játékból szabadultak volna.

Személyes vélemény:

No, hát kedvenc filmem nem lesz, az száz százalék. Egyszer abszolút megnézhető, de még egyszer nagyon kevés ember kedvéért ülnék le megint a tévém elé. Egy-két pillanatot egész jónak találtam, de amúgy nem feltétlen emlékezetes. Abszolút felejthető számomra. Sajnos, pedig örültem volna annak, hogyha valami klassz filmélménnyel tudok leülni ide írni, de nem.

Összegzés, ajánlás:

Ha szereted Ryan Reynolds munkásságát, vagy magát a színészt, akkor ajánlom, hogy megnézd (szigorúan egyszer!), ha nem, akkor probléma nélkül kihagyhatod, nem veszítesz vele sokat. Az lehet talán a hibája - a tragikus CGI mellett -, hogy másfél órába próbálták belesűríteni ezt a sok mindent. Nem tudták eléggé elmélyíteni a drámát, pedig ezzel dobbanthattak volna nagyot. 
Tehát nem kötelező darab, de egyszer teljes mértékben túlélhető és megélhető film. Láttam már sokkal jobbakat is, sőt az egyik kedvenc filmem se több másfél óránál, és mégis majdnem sírtan a végén. Hát igen, más világ...

FVP.: 5/13 (FilmVilágPont)

"Relax body!"

Címkefelhő