Magyar vándor

Halvány előszó:

Úgy gondoltam, hogy mivel augusztus huszadika van, ezért ma az egyik kedvenc magyar filmemmel kínálom meg az olvasóközönséget. Lássuk hát a Magyar vándor elemzését és ajánlását!

Történet:

A rendező, Herendi Gábor, meglehetősen érdekes formulát választott. Úgy gondolta, hogy végigmegy a magyar történelem nagyobb fordulópontjain, a hét vezért felhasználva. Az egész arra van kihegyezve, hogy Etelközben a búcsúeste után elvesztik a hatszázezer magyart akikkel Honfoglalniuk kellett volna, és keresik népüket, az új hazájuk mellett. Miközben mennek, éjszakánként mindig megadott éveket ugranak, így lehet (számukra) egy idősíkban a török, és a mongol háború. A film a saját kliséinek csapdájába esik (mellesleg szándékosan), és ez a legtöbb poénnak forrása.  Gábor, jó előre közölte is mindenkivel, hogy ez nem a magyar történelem meggyalázása, hanem csak egy könnyed vígjáték.

Szereplők:

Álmos: Ugyebár a vezérek vezetője, a döntések nagyrészét ő hozza meg, tipikus szava az "aranyapám"
Tas: A lovaglásával szokott utalni a film címére, amely egy szójáték, mivel a magyar vándor, egy lólengés elem, és Tas épp erre utaló mozdulatokat szokott tenni paripáján.
Ond - Kond: Úgy érzem, őket egy kalap alá vehetem, legnagyobb ismertető jelük, hogy mindig összekeverik őket a nevük alapján. Ez leginkább Ondnak jelent problémát.
Előd: Előd mindig egy híres magyar találmányt készít el, amit a többiek lehurrognak, hogy mekkora hülyeség.
Huba: Dhága Bahátom, Ő az, aki raccsol kicsit, és valószínűleg a legnormálisabb vezér mind közül. Mindig kell egy ilyen a baráti társaságba.
Töhötöm: A vezérek költője, őt a történelem híres versrészletei miatt szólják le társai. Ezt legtöbbször Huba teszi meg.

Majdhogynem az összes szerepet híres, neves színészek játszák el, épp ezért lehet sokak számára vonzó a Magyar vándor.
Még annyit hozzáfűznék ehhez a szereplő témához, hogy senkisem sem ismerjük meg a személyiségét rendesen, így nehéz róluk bármit is írni. Mindössze a kliséik teszik őket azzá akik. 
A többi színész hasonló kaliberű szerepeket játszik a különböző korokban, ez is egy visszatérő momentum a filmben.

Zenék:

Ennél a filmnél egy ilyen pontot is be kellett szúrnom, mert egyszerűen imádom a film zenéit. Bár a magyar filmeknél általában ez nem kérdéses, ha más nem, de a zenei tartalom biztosan jó.

Személyes vélemény:

Mélyen a szívemhez nőtt ez a film, először a családdal láttam, hatalmasakat nevettünk rajta, néha még most is visszaidézünk egy két mondatot a filmből. Mondjuk én amúgy is szeretem a magyar filmeket, tetszik az a beteg humoruk, a színészek, a történetek, de azért van egy pár ami kiveri a biztosítékot. Ez a Magyar vándor is egy olyan dolog, hogy hozzáállás kérdése mennyire szimpatizál vele az ember. Ha kritikus szemekkel kezded el nézni, hogy ez mekkora hóhányás, rossz fényt vet a Honfoglalásra, és a többi hasonló érzés, akkor tuti, hogy nem fog tetszeni. Úgy kell hozzáállni, hogy na most jön egy könnyed történelmi vígjáték, élvezzük ki, már ha lehet persze!

Összegzés, ajánlás:

Végső soron, ha többször nem, de egyszer mindenképp megéri megnézni, vagy boldog leszel tőle, vagy lesz min kitöltened a dühödet. Mint fentebb írtam, kedv, és poénkompatibilitás kérdése az egész. Lehet élvezni, és lehet utálni, a nézőn múlik az egész.
Egy szó mint száz, egyszer mindenképp megéri megnézni, különben egy élményt hagy ki az aki nem látja.
Ennyi lett volna mára, maradjunk annyiban, hogy van még film a tarsolyomban!
Sziasztok!