A közösségi háló

Hogy miért szeretem annyira A Közösségi Hálót?

Mert szinte tökéletesen fel van építve. Azért azt írtam, hogy "szinte", mert nem akarok nagy szavakba bocsájtkozni. Nincs tökéletes film, csak olyan ami közel van ehhez az állapothoz. 
Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy miről szól. A FaceBook létrejöttéről. És a mögötte álló perekről, amik befeketítik a históriát. És ez lett volna egy kritikus pont a filmben. De nem volt az! Tökéletes ritmizálást láthatunk a 2003-as események és a későbbi pereknél. David Fincher (A rendező) tisztában volt azzal, hogy mikor lehet váltakozni a két storyline között. Valahogy mindig eltalálta, és ez volt az egyik dolog ami megfogott a filmben.
A másik a főszereplő volt. Jesse Eisenbergnek minden filmjét imádom. És pár napja arra is rájöttem, hogy miért. Mivel Jesse ugyanaz a nyúlánk, sovány, színészakaroklennidenemvagyokkigyúrtsrác, mint én. Valahol tudok vele azonosulni. Ami igaz az igaz, kevesen ismernek magukra egy Rambo filmet nézve.
És akkor a részletesebb történet:
Bajban vagyok egyébként, mert a történetről nehéz bármit is elmondani. Gyakorlatilag arról szól, hogy Mark megalkotta a FaceMash-et, ennek hatására a Winklevoss ikrek letámadták őt, hogy dolgozzon velük a Harvard saját közösségi hálóján, de eközben már a fejében motoszkál a The FaceBook ötlete. Társként hóna alá csapta Eduárdót, és a bohókás történetbe bekerül Sean Parker. Szétzilálja a csapatot, és minden történik ami elképzelhető. Egyszerűen remek filmélmény, ezt nem lehet leírni, ezt látni, hallani, érezni, tapintani kell!
S a vége a filmnek ami megkoronázza az egészet:
Az érzéketlen tuskó, Mark, bejelöl FaceBookon egy lányt akivel még a kezdetek előtt randizott. És utána folyamatosan frissítgeti az oldalt! Van lelke!!!
No és tudjátok, hogy miért tette ezt?
Ugye beszélgetett Seannal, hogy őt is egy lány indította útjára a netes karrierbe. Majd elhangzott ez a beszélgetés:
"Mark: És gondolsz még arra a lányra?
Sean: Melyikre?
Mark: Tudod, arra a baseballkapitányosra....
Sean: Jaa, nem, dehogy!"
És ez meghatározó beszélgetés volt. 
Végső soron engem ez a film meggyőzött.
színészek, történet, megvalósítás, poénok, naggggyon jó dráma, minden!
Csak ajánlani tudom, ezt mindenkinek kötelező megnézni, akár szereti a FaceBookot akár nem. 
Mert ha jobban megnézzük ez a film nem is egy közösségi hálóról szól. Hanem inkább a lelki és etikai bombáival akarta megdobálni a fiatalságot is David, azzal, hogy egy ilyen manapság trendi téma köré tekerte. Szép volt!
Ennyi lett volna mára, ha ismét jön meghatározó filmélmény, jövök én is, új poszttal.
Addig is, sziasztok!:)