MoovieLand

Csak film, semmi más

Odd Thomas - A halottlátó

Odd Thomas - A halottlátó

Ismét az a dilemmám, ami már nem egyszer. Látok egy hihetetlen filmet, amiről aztán kiderül, hogy annyi reklámot sem kapott, mint a legújabb nápolyi a Coopban. Ettől függetlenül mindenképp érdemesnek tartom egy bejegyzéstémának.
Minden okom meg van rá, hogy azt állítsam: vonzom a fura és ok nélkül lenézett filmeket. Az Odd Thomas is szélesíti ezt a palettát, hisz semmit sem hallottam róla, de jó volt, pörgős volt, elgondolkodtató volt. Elöljáróban talán ennyit mondhatok, lássuk a medvét!

Történet:

Maga a történet nincs túlbonyolítva, ellenben érdekesen van bemutatva. És amit a leginkább nem tudok hova rakni, az az, hogy maga sztori (gyakorlatilag) két napot ölel fel. No és mennyi minden történt két nap alatt! Lényeg, hogy Odd Thomas egy furcsa fiú ("odd" magyarul "furcsa"), mivel látja a halottakat. Beszélgetni nem tud velük, de rendre küldi őket a túlvilágra azzal, hogy rács mögé juttatja a gyilkosaikat. Egy nap azonban a szokásosnál is furább dolgok történnek körülötte és rosszat sejt a háttérben. Épp ezért a barátnőjével, Stormy-val és a főnökével, Wyatt-tel megpróbálja kideríteni, hogy mi folyik a háttérben.
Egyszerűen gyönyörűen vezették végig a romantikus szálat a pörgős akciókon át. Nem idegesített a nyáladzás, mert nem volt. Csak megkínáltak minket ezzel is, hogy igen, lehet, hogy lesz még velük valami. Fontos még megjegyezni, hogy az egész film egy másik világban játszódik. Bevonz magába a hangulata, és nem szívesen kerülnél ki onnan. Fantasztikus, le a kalappal Stephen Sommers előtt.

Szereplők:

Odd Thomas: Meglehetősen szórakoztató az a változás amin átmegy. Még a film elején egy egészen komolytalan ifjú, aki épp annyira veszi ezt a halottasdit komolyan amennyire szükséges. Mire pedig a végére érünk a (meglepően és botrányos kevés) 100 percnek, már egy önmagában biztos, bátor embert látunk. Bátran állítom, hogy vagy ő követi a film hangulatát, vagy fordítva, de az teljesen biztos, hogy illenek egymáshoz. És kik is illenek még egymáshoz? Oh igen, Odd és Stormy!

Stormy Llewellyn: Talán Ő az egyetlen aki megérti és teljes mértékben elfogadja Odd-ot. Különösen szeretik egymást, és épp ez az a szál, ami az egész filmen végigvezet minket. Bár a karaktere egyedül semmit sem ér, de így, elfogadom, sőt még támogatom is a frigyüket. Bár néha úgy tűnik, hogy jobb barátságban van a holtakkal, mint a barátja, de ez is csak egy újabb humorforrás.

Zenék:

Igazából zenei téren se pozitívumot se negatívumot nem tudok mondani. Épp annyira jók, hogy benntartsanak a történetben. Persze, van bőven zenei aláfestés, de úgy nem tűnnek fel, ahogy egy jó filmben illik. Igen, ez is úgy jó ahogy van...

Személyes vélemény:

Nincs mit mondanom, ez a film isteni. Mivel egy könyvadaptáció így olyan szempontból is figyelni kell, de átmegy a szűrőn. Bár én személy szerint nem olvastam a könyvet, de állítólag ilyen szempontból is jó lett. Tán egy pont van ebben az egészben ami zavart. Nem tudtam hova sorolni az Odd Thomas-t. Az első pár perc után elkönyveltem egy vígjátéknak, majd horror-vígjátéknak, a végére pedig egy thrillernek. Mert másnak nem tudtam, de valahogy mindegyik kategóriába tartozik. No, de ennyi baj legyen, még egy dolog amin lehet gondolkodni.

Összegzés, ajánlás:

Minden korosztálynak, nemnek, csoportnak és szektának ajánlom ezt a filmet, amennyiben egy másfél órás szórakozás mindenkinek megfelel. Egyetlen baja van, mégpedig a fentebb említett identitásválság. Nem tudja eldönteni, hogy milyen film, kinek szól, így mindenki örömét lelheti benne. Pedig sokkal rosszabbul is elsülhetett volna.

FVP: 11/13

(Hölgyek s Urak, blogra került az úgynevezett FilmVilágPont - FVP - ami a film értékét hivatott mutatni. Figyelem, ez az értékelés teljesen szubjektív, ám fentebb, szöveges formában ki van részletezve, hogy miért ér annyit amennyit.)

Ne szórakozz Zohannal!

Ne szórakozz Zohannal!

Mai filmünkben Adam Sandler tetszeleg a modern Chuck Norris szerepében. És ezt nem is titkolják, több jelenet is van, ahol nyíltan kimondják, hogy:
"Ezzel a hajjal tiszta Chuck Norris vagy öcsém!"
Ahogy én látom, a Ne szórakozz Zohannal! egy szuperhősfilm-paródia, méghozzá a jobbik fajtából. Az a helyzet, hogy aki szereti Adam Sandlert az ezt is szeretni fogja, aki meg nem, annak ugyanúgy laposak maradnak a poénok. Bár a környezetemben sokan látták, és még többen örömmel idéznek belőle. Ez azt hiszem sokat elmond.

A történet:

Főhősünk Zohan, aki amúgy egy háborús hős (és zsidó). De neki nem tetszik ez az élet, és ki akar menni Amerikába, hogy fodrász legyen. Senki se támogatja, ennek ellenére mégis elindul, és alakul az abszolút humoros élete, amikor utóléri a múltja és cselekednie kell. Mondhatjuk, hogy egy tipikus, boldog szuperhősös film, de mivel ez egy paródia - és a paródiáknak sajátosságuk a klisésség - így elnézhető a sok megszokott filmes elem.

A szereplő:

Zohan: Azt hiszem ez akkora egoista film lett, hogy megérdemli Zohan, hogy csak róla írjak, de róla rendesen. Szóval van ez a hapsi, aki képes mindenre. Egymaga elbán egy egész hadsereggel, még egy fodrászattól se riad vissza. Egy igazi ünnepelt hős Izraelben. Nem mellesleg olykor kifejezetten tudatlan, és ebből adódóan nagyon vicces. Meg amúgy is, az egész világ amibe belepottyant, annyira szürreális és hihetetlen. Szóval Zohan: egy erős, humoros és érdekes karakter. Szerethető, és ha történne vele valami (mert történik vele valami), akkor simán sajnálná minden egyes néző. Aki nem palesztin persze.

Személyes vélemény:

Többek között az egyik kedvenc vígjátékom, ezt a szintet csak két másik film érte el. A Zombieland és a Másnaposok. Ez az a triumvirátus, amiket már volt olyan, hogy naponta többször megnéztem egymás után. Ez már az Ultimate Comedy szint. Ennél jobb vígjátékot számomra nem lehet összehozni!

Összegzés, ajánlás:

Ajánlom. Ez az egy szó többet mond minden prológusnál. Egyszerűen fantasztikus vígjáték, és nem mellesleg rengeteg poénforrás lehet. Másfél-két óra alatt válhatsz egy szürke osztálytársból/munkatársból egy igazi társasági dumagéppé.
Gyakorlatilag bárkivel megnézheted a Ne szórakozz Zohannal!-t. A szüleiddel, a barátaiddal, a barátnőddel, mindenki élvezni fogja, és maradandó élmény lesz az életetekben azt garantálom!

"One woman, one zikpah, one life..." - idézet a filmből.

Címkefelhő